HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogjáték. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogjáték. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 26., szerda

Díjak



Esztertől kaptam, mégpedig két díjat egyszerre. Nagyon szépen köszönöm, kedves kis díjak, és persze, nagyon jólesik. Eszter blogján járva el is szégyelltem magam, hiszen egy ideje már nem jutott időm szétnézni az újabb olvasóim linkjein. Ezúttal is üdvözöllek benneteket, és, mivel a játékszabály külön is figyelmeztet rá, a blogom friss olvasói közül neveznék meg pár bloggert, akiknek továbbadnám a díjakat. Egyszerre a kettőt, hiszen én is így kaptam. Továbbadni természetesen csak akkor kell, ha kedvet éreztek hozzá, és csak azt, amelyik tetszik :))).

Akiknek én továbbadnám:

-Nadler, csodás szappanjaiért, no meg azért, mert nemcsak rajongója vagyok a finom szappanoknak, de nagy kedvet is érzek, hogy egyszer magam is készítsek néhányat
- ugyanezen okból szeretném továbbá Andit is díjazni, nagyon tetszettek "rusztikus" szappanjai, no meg a részletes leírások
- Mandala, drótékszereiért, amelyek közül - most így rövid bámészkodás után, a csigabigagyűrű a kedvencem
- Timka, mert annyiféle anyagból készít annyiféle tárgyat, és annyiféle blogot ír, annyiféle szép fotóval

A szabályzat:
- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.
Illetve a második díjhoz:
- Tedd ki a díjat!
- Linkeld be, akitől kaptad!
- Nevezz meg legalább 7 blogot!
- Hagyj üzenetet a díjazottaknál!

2010. december 11., szombat

Fruzsi választása

Elérkezett a pillanat, amikor bejelentem, kit választott Fruzsi.
Köszönöm mindenkinek, aki résztvett a játékban és hirdette játékomat.
A játékhoz tartozott, hogy választani kellett egy kedvencet a nemezeim közül, de aki ezt nem tette, azért nem zártam ki a játékból. A 99 komment közül 2-nek az írója nem szeretett volna résztvenni a sorsoláson, ketten viszont véletlenül kétszer küldték el kommentjüket. Ketten meg a facebook-on jelentkeztek nagy lelkesedéssel, így őket sem zártam ki a játékból. A rendszerezés után 97 cédulát készítettem a nevekkel:


Összehajtogattam, tálba tettem:



Majd 3-ig számoltam és 4-től Fruzsival elkezdtük kidobálni a cetliket a tálból:


Az utolsó, a 1oo. jelentkező lett a nyertes, aki nem más, mint:


A megjegyzése így szólt: "Gratulálok az évfordulóhoz!Ha Fruzsi engem választana, akkor én nem ajándékoznám túl messzire, csak a szomszéd szobáig engedném őt, a kislányom kincseit gazdagítaná! :-)
A munkáid közül nekem az oroszlányos baba és a szörnyes párna a csúcs!"
Erika, szeretettel gratulálok, és kérlek, írd meg postacímed, hogy Fruzsi tudjon elutazni hozzád.
A többiek meg ne csüggedjenek, lesz még játék nálam, lesznek még új babák, és... hát, ha tehetném, mindeniketeknek küldenék egyet-egyet... gondolatban meg is teszem, fogadjátok szeretettel!

Şi pentru că a sosit un comentariu şi în limba română, vă anunţ că câştigătorul păpuşii este: Erika. Mulţumesc tuturor pentru participare şi pentu comentarii!

Blogszülinap, toplista és boldogság

Nagy nap van ma, örökbe megy Fruzsina, aki eleddig a legkisebb babám. Hogy kit választ, az is kiderül nemsokára.
De először is köszöntöm a sok-sok új olvasót, illetve facebook-os rajongót, akik a játék kapcsán találtak rám.

És köszönöm azt a sok-sok szívmelengető megjegyzést, amit a játék kapcsán írtatok nekem. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy ilyen sokan jelentkeztetek, és ilyen lelkesen soroltátok, mik is voltak a kedvenc hendimédi-nemezeitek. Igen, jól láttátok, hagyományos toplista nem készülhet ezekből a válaszokból, de igaziból nem is ez volt a cél: csak kíváncsi voltam, hogy milyen típusú nemezeim tetszenek leginkább, és hogy melyek azok a konkrét tárgyak, amelyek nyomot hagytak emlékeitekben, és ha a nemezeimre gondoltok, egyből beugranak (no jó, valószínű néha puskáznotok is kellett, erről árulkodik az utóbbi 3 hétben igencsak megnövekedett oldalbetöltések száma is).

Az első helyen a kategóriák közül a babáimat említettétek, mint kedvencet, ezen meg igazán nem csodálkozhatom, hiszen eddigi megrendeléseim nagy százaléka is a babákra vonatkozott. És amelyek a legkedvesebbek voltak számotokra:

az angyal-baba (9), Bronzi és a Bronztulipános (7), Marcsi (6), az elefántos (ebből kettő is volt, de mivel nem tudom, melyikre szavaztatok, így 5), az oroszlányos (4), a lovas királylánybaba(3), a mákos (3), valamint a madaras, a csodafás, a macilány, a cicás baba, Rozi, a babás baba, a csigás és a csirkés baba.

Második legkedvencebbek a párnák, mesepárnák lettek, és ezen a kategórián belül legtöbben nagy meglepetésemre a szörnypárnát (9) jelölték meg kedvencnek,


a többi, ami még eszetekbe jutott: a házikós (4),

a csigás, a lovas és a helikopteres nyúl (2), valamint a táltos paripás, a cicás, a tulipános-királylányos, a vitorlás, az oroszlános, az örmény mintás, a bárányos és a gombás párna.

Harmadjára a faliképeket, név szerint pedig a királylányosakat, királyfisakat,

a macskacicót, a Szent László legendáját, a buszost, az ölelést, a boszorkányost, a királyfist és a békalányost említettétek.

További kedvencek: a napraforgó (4),


a nemezházikó és lakói, a nyulak, a lepkeszárny, a sálak, ékszerek, a tulipános táska, az egykori sorstárgy, a "Gombóc Artúros nyakék", valamint a boszorkánygardrób, a kunkori orrú cipőcske és a kalap.


És hogy kié lesz Fruzsi? Azt mondta, a 1oo. versenyzőé. És hogy lesz a 99 jelentkezőből éppen 1oo?
Nemsokára elárulom...

2010. november 16., kedd

Közhírré tétetik....

...hogy Fruzsina, a legújabb babám, aki eddig a legkisebb (de ezzel együtt természetesen a legügyesebb, legokosabb és a legszebb is), eldöntötte, hogy ahhoz menne lakni, aki őt a legeslegjobban szeretné.

A próbatétel: hagyj itt egy megjegyzést, amelyben azt is megírod, hogy ha te nyernéd meg, és nem magadnak kérnéd, kinek ajándékoznád, illetve, hogy rajta kívül melyik hendimédi-nemez volt eddig a kedvenced. Ez utóbbi kizárólag engem érdekel, majd készítek egy toplistát. Hogy kié lesz Fruzsina, azt pedig ő dönti el.

Hogy mutassam is meg Fruzsinát?
No jó, íííme:

Doll with bird, 19 cm tall, hand dyed carded wool, wool and metal yarn

Ünneplésre több okom is van, de ezt a játékot azért hirdettem épp most, mert a napokban múlt egy éve, hogy nyilvánossá tettem a blogomat, amelyet 2oo9 januárjában kezdtem írni, hogy dokumentálhassam nemeztárgyaim születését. Akkor még nem tudtam, hogy ilyen szorgalmasan fogok nemezelni, arra pedig, hogy ekkora sikerük lesz, azért nem gondoltam, mert eszembe se jutott.

A statisztika: egy év alatt 2o3 olvasóm lett, az oldalbetöltés-számláló, amely 2o1o január 23-tól működik, most kicsivel több, mint 44 ezernél tart. A facebook-os oldalon meg 3oo-nál is többen rajonganak a hendimédikért. Szóval most ezért is ünneplek.
Köszönöm szépen a sok-sok kedves kommentet, megjegyzést, bátorítást, nélkületek biztosan nem dolgoztam volna ennyit és ilyen lelkesedéssel.

Az elvárások: ha van blogod, kérlek, hirdesd meg a játékot, hogy más is tudjon róla. Ha nincs, oszd meg a hivatkozást a Facebook-on.

A játékban bárki részt vehet, de kérlek, írj valamiféle azonosítót, amiből majd magadra ismersz, ha Fruzsi téged választ.

Jó tanács: ha még nem vagy olvasóm, de máskor is szívesen olvasnál, hát rajta, válj azzá!

És a határidő: december 1o, éjfél.

2010. szeptember 24., péntek

Első babám - Játék Hekkánál

Hekka születésnapja alkalmából játékot hirdetett. Egy csodaszép horgolt macilányt lehet nyerni, a részvételért viszont be kell mutatnom egy általam készített játékot. Ha játék, meg általam készített, akkor természetesen nemezbabát mutatok, de most egy olyant, amit csak az láthatott, aki elejétől elolvasta a blogomat: a legelső babámat. Valószínű, ezt készítettem a legnagyobb lelkesedéssel és szeretettel. Tavalyelőtt hozta a Mikulás a lányomnak. Nem ez a kedvenc babája, de azóta is megvan, néha előveszi, játszik vele. A kalapját most biztosan nem találnám meg, a masnik helyett meg hajgumik díszítik hajkoronáját...


És egy kollázs a húgokról és öcsikékről, akik szebbek is, magasabbra is nőttek nála, de akiknél - bárhogy is nem illik különbséget tenni a gyerekek között - őt jobban szeretem.

2010. szeptember 22., szerda

Díjat kaptam

Lidérckétől díjat kaptam. Épp most érkezett, amikor a blogomat is csak erőszakkal tudom fenntartani, a nemezelésre is egyre kevesebb időt tudok fordítani. Ráadásul meg alaposan meg is fáztam. Szóval a lehető legjobbkor, köszönöm szépen!

És akiknek én továbbadnám:

Aledi, aki babáim testvéreinek anyukája,
Hekka, aki csodaszép játékokat horgol,
Borsheka, akinek most leginkább a zoknimacskáiért rajongok,
Brigitta, aki a legaranyosabb babajátékokat készíti,
Bemka, akinek babáit is, de méginkább a róluk készült történet-képeit szeretem.


2010. augusztus 23., hétfő

A művész keze - játék

Makay Anikó játékot hirdetett, amely nagyon megtetszett nekem is. Annyira, hogy végig sem olvastam figyelmesen a felhívást, máris elkészítettem a kollázsomat. Így történt, hogy az én "pályaművem" csak kéz-fényképekből áll (jó, csak szinte). No, nem művészek kezei, csupán az enyémek, amint alakítom a nemeztárgyaimat.


A nemezelés számomra éppen azért különlegesebb más technikáknál, mert benne a kéz játéka elsőrendű szereppel bír. Nemcsak a mozdulatokkal alakítom az anyagot, hanem a tenyerem melegével is.
Ha neked is megtetszett a játék, készíts hasonló kollázst, bővebb infó, a csodaszép nyeremény és a többi jelentkező alkotása Anikó blogján nézhető meg.

2010. május 8., szombat

Sorsolás

No, elérkezett a sorsolás pillanata is!
Köszönöm, hogy játszottatok velem, nagyon örülök, hogy ilyen sokan jelentkeztetek. Külön köszönöm szépen azoknak, akik hirdették is játékomat, és szeretettel üdvözlöm új olvasóimat is.
Most pedig lássuk a nyertest:



Számolom, számolom: vancsavarr! Gratulálok, remélem, fogod szeretni ezt a kis nemeznyakbavalót és a karkötőt! Kéremszépen a címed e-mailben, hogy hétfőn repülhessen hozzád a madárkám!
Akik pedig most nem nyertek, ne csüggedjenek: szeretnék mindenkit emlékezetetni arra, hogy a leírások megtalálhatóak a blogomon :D, ráadásul lesz még új leírás, új játék is, nemsokára!

2010. április 29., csütörtök

Szívből jött kedvesség



Jutkabarátnőmtől érkezett hozzám ez a szép, pipacsos kép. Szívből jött kedvességként. Köszönöm szépen.
Meg is osztom minden olvasómmal, hiszen éppen ezt érzem megjegyzéseitekben: a szívből jött kedvességet. Nektek is köszönöm. 


Gyülekeznek a madárrajongók!!!
Itt csatlakozhatsz te is, a fantasztikus nyereményért.

2010. április 26., hétfő

Na most már játszhatunk


A nyakbavaló készítése közben arra gondoltam, hogy az ékszer birtoklásáért játékot hirdetek. Aztán... bevallom, szégyelltem volna felajánlani azt a nyakbavalót, mert nemhogy semmi különleges nem volt benne, még csúnya is lett. Akkor már nem fért az időmbe egy új medál elkészítése, és végül is bemutatódarabnak jó, de sajnos nem túl inspiráló. A legnagyobb baj az volt, hogy nem figyeltem arra, hogy egy ilyen kis felületen a fátyolnyi színréteg teljesen össze fog olvadni az alappal. És ez amúgy még nem lett volna olyan nagy baj, de sikerült a narancssárga komplementerét pontosan eltalálnom a lila gyapjú személyében, így az eredmény, mintha csak temperát kavartam volna, semmilyen szürkésbarna lett.
Aztán volt egy kis plusz időm, és elkészítettem ezt a medált:


A madár előnemezből kivágott kör, hímzéssel kiegészítve, és egy aprócska gyönggyel. No meg, természetesen, a karkötővel, amelynek a leírását napokon belül közlöm.


Szóval:

Játék indul!

Ezt a bolondos madárkát (nyakbavaló+karkötő) nyerheti meg az, aki hordani is szeretné, nem allergiás a gyapjúra, és a közepesen szúrós magas nyakú gyapjúpulóvert is képes fél óráig elviselni magán, vagy ajándékozói viszonyban áll egy ilyen személlyel, ráadásul egy megjegyzést is hagy ennél a bejegyzésnél

május  7-én 23 óra 59 percig.


Ha van kedved hozzá, és teheted, megköszönöm, ha hirdeted blogodban a játékomat, hogy mások is tudjanak róla.



2010. április 20., kedd

Barikabolt és szolgálati közlemény

Találtam egy "jó játékot", hát persze, hogy benevezek én is! Lehet, hogy ismeritek már, de ha még nem, érdemes megnézni, csodaszép fonalakat forgalmaz a Barikabolt.


Csodaszép fonalak nyerhetőek ITT.
FIGYELEM! JÁTÉK INDUL!
Ha szereted a kreatív dolgokat, van internetes naplód, blogod, akkor gyere játszani, mert csodálatosan puha yarundyed fonalakat nyerhetsz.

FELTÉTELEK:
Tedd ki a blogodba a barika.hu linkjét és az itt látható bannert  [ OK kitettem :)]

Regisztrálj a levendula fórumra, ha még nem tetted, mert ott sok hasznos infót megtalálsz az általunk forgalmazott termékekről, képeket láthatsz, véleményeket olvashatsz.
Írd ki a blogodban ezeket a feltételeket is és várd a sorsolást ;)
NYEREMÉNY:
500 g (5 motring) általad választott fonal (yarundyed)

JÁTÉK HATÁRIDEJE:
2010. április 30. 24:00

Jó játékot mindenkinek :)


És a közlemény: készítsétek elő újra a gyapjúcskátokat, hiszen napokon belül elkészül az új leírás, ezúttal Krisztallit külön kérésére, zsinóros ékszert fogunk készíteni. Szóljatok az ismerősöknek, rokonoknak, barátoknak, hívjátok át a szomszédot is!

2010. április 9., péntek

Kivirágzik a világ

Vidékek lepett meg egy díjjal. "Szebbé teszed a világot"- mondja. 

Ha meg így van, örülök. És úgy általában is, nagyon örülök. Az elmúlt kb. 10 évben folyamatosan elégedetlenkedtem. Semmi nem nagyon tudott lekötni, semmiben sem tudtam elmélyülni, mindig csak türelmetlenkedtem és nagyon akartam Valamit. Közben meg szemem sarkából figyeltem másokat, hogy mire vitték, és bevallom, szorongva gondoltam arra, hogy mi haszna lesz a világnak belőlem.
Aztán anya lettem. Nagyon sok mindent tanultam és értettem meg ezáltal. Nem egyik percről a másikra: négy éve tart az átalakulás. Lelassultam, átértékelődtek bennem a dolgok. Már nem szorongok, és ha másokra nézek, csak azért, hogy csodáljam őket. És igen, virágzom.
Ehhez pedig Ti is hozzájárultatok, mindannyian, akik olvastok, meg akiket én is olvasok. Ez a díj mindannyiotoké. Az én világomban meg csodálatos virágok nyílnak: Krisztallit sziporkái, borSHEka színei és szavai, Mici állatfigurái, Vattacukorhajú Mankák, Larionos fülesbabák, Aledi kislánykái, Jandó kedvessége  és a Janka-fotók, vigyori Fércművek, Bemka babái meg a róluk készült képek, amelyek olyanok, mint egy-egy szappanbuborék-történet, ó, estig is sorolhatnám, de most el kell hoznom a kislányomat a napköziből. 

2010. március 31., szerda

Született Tehetségek :)

Díjat kaptam Micitől, és nagyon meghatódtam, ugyanis én őt meg egyenesen Nagymesternek tartom :).
Szóval könnyezés ide vagy oda, vannak ám teendők is ezzel a díjjal, mégpedig:

1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2) a logót kiteszem a blogomba.
3) a szabályzatot kiteszem a blogomba.
4) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5) kitöltöm a tesztet, és kiteszem a blogomba.
6) megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kiteszem a blogomba.
7) betartom a szabályokat


Becenév:
Móni, Móric, Monyek
Lakhely:
a híres székelyföldi búcsújáróhely
Magasság:
166 cm
Névnap:
augusztus 27. De általában ezen a dátumon nincs a naptárakban :)))
Foglalkozása:  
most könyvtáros
Testvérek:
egy nővérem van
Anyanyelv:
magyar
Beszélt nyelvek:
tudok franciául, meg szoktam beszélni angolul és románul
Gyűjtemény:
most már semmit sem gyűjtök. De vannak rongyaim, szalvétáim, cérnáim...
Cipőméret:
37, néha 38
Iskola:
kolozsvári bölcsészkar és a nemeziskolák :)))
Kedvenc tantárgyak:
sok mindent szerettem: az irodalmat, a nyelvórákat, történelmet, de a mateket is
Hobbi:
egyelőre a nemezelés. Nem bánnám, ha egyszer ez lenne a munkám.
Zsebpénz:
a` vajon mi?
Kívánság:
Leginkább egy kis tengerparti házat kívánnék akkor Törökországban, ha már bármit lehet...
Álom:
egyfolytában álmodozom, de nem beszélek az álmaimról
Szerencseszám:
amelyikben 7-es is van :)
Szeretne találkozni:
kivel, kivel, de mit mondanék neki?
Háziállatok: 
Samu kutyánk


Én pedig Vacskamatit, Foltoskatát, Aledit, Zsukkát, Krisztallitot, illetve Eszterdát nevezném meg, mint született tehetséget.



2010. március 16., kedd

Ágó játéka

Be kell vallanom,-az Ágó-madár volt az utolsó csepp, ami miatt végül is gyapjút ragadtam, és én is megalkottam a madaramat.
Magától értetődik, ugye, hogy jelentkeztem a játékára: 

Gyönyörű ez a kis rajz is :)

2010. március 8., hétfő

Sorsolás

Hát akkor lássuk a nyulat...
vagyis, hogy ki nyeri a nyulat.
Ez még mindig nem a nyereménynyúl, azt majd ma délután fogom elkészíteni.


Előtte azonban meg szeretném köszönni mindenkinek, hogy ilyen lelkesen üdvözölte játékomat, örülök, hogy sok új olvasót is idevonzott a tojásmelegítő nyúl.
Köszönöm szépen a kedves hozzászólásaitokat, és azt, hogy nap mint nap olvastok :).
A játékra éppen 50-en jelentkeztetek, a random.org-ot kértem meg, hogy sorsolja ki a nyertest:
(a random-oldal nem tudott kifogni rajtam, bár lementeni nem tudtam a sorsolás eredményét, lefffényképeztem!):



A nyertes neve pedig: Jutus

Jutus, gratulálok! Kérlek, írd meg a postai címedet, illetve azt, hogy milyen nyuszit és gyapjút szeretnél tőlem. Vagy rám bízod, legyen meglepetés?
A többiektől pedig egy kis türelmet kérek, a nyúlreceptet holnap délelőtt folyamán igyekszem közkinccsé tenni. Ma kicsit szomorkás a hangulatom, tegnap eltörött a fejszém favágás közben...

2010. március 2., kedd

Még mindig játék

Tessék, csak tessék, még mindig lehet jelentkezni a játékra, de itt. Mármint az előző bejegyzésnél. Nyeremény egy ilyen nyuszi meg némi bárányszőr meg  építőipari szigetelő lágy PVC fólia-darab. Sorsolás március nyolcadikán. Tessék, csak tessék.

Egyúttal válaszolnék a  Bemka kérdéseire. Köszönöm, hogy rám gondoltál, Bemka. És hát akkor lássuk, lássuk:
1.Mi lenne, ha nyernék a lottón? Hát örülnék, hát hogyne. Felépítenénk a házunkat, aztán kulcsra zárnánk, és elmennénk utazni.
2.Rossz szokásom: Na, olyan aztán nekem egy sincs.
3.Koffein: Kávézom, hát persze.
4.Színeim: Ó, sok van. Minden szín, végül is. Csak az árnylat, na, az nem mindegy. De most azt hiszem, a lila a legnagyobb kedvencem. Zölddel, narancssárgával, bordóval vagy barnával.
5.Mi van most rajtam? Fentről lefele, a külső réteg: lila gyöngysor, lila pulcsi, fekete top alsó része kilógatva, barna halszálkamintás szövetnadrág, bordó csizma. Ez utóbbi a táskámhoz passzol(na), de az most nincs rajtam.
6.Háziállat? Van egy fekete snauzerünk, Samu. Harapós, veszélyes kutya.
7.Tíz év  múlva hol látod magad? Szerintem itt leszek, magamnál.
8.Legutóbbi nagyon jó élményem? Tegnap gyönyörűen sütött a nap, és egy nagyot sétáltam.
Estibogárnak adnám tovább, mindenféle kötelezettség nélkül.

2010. február 28., vasárnap

Húsvétváró játék


Elérkezettnek látom az időt, hogy én is játékot hirdessek. 
Mit lehet nyerni?
Egy tojásmelegítő nyulat (nem ezt a sárgát, egy személyre nemezelt meglepetést), továbbá nyúlkészítő sablont, valamint annyi gyapjút, amennyi elegendő egy újabb nyúl elkészítéséhez. Nem, a gyapjúról nem lehet lemondani, akkor úgy nem lehet játszani.
Hogy kell jelentkezni?
A játékban az vehet részt, aki ehhez a bejegyzéshez ír egy megjegyzést, március 7. éjfélig.
Ki jelentkezhet?
A játékban bárki részt vehet, nyilvános olvasók, zugolvasók, névtelen látogatók. Ez utóbbiakat viszont arra kérném, hogy ha nem szeretnének regisztrálni, egy bece-, ál- vagy fedőnevet szíveskedjenek választani a későbbi beazonosítás végett, amit a bejegyzés végére odaillesztenek. Senki se bújjon el, ez egy nagyon jó játék, nagyon hasznos nyereménnyel, a nemeznyúl legalább 2 órán keresztül melegen tartja a tojást. A gyapjúhoz pedig csak akad bár egy gyerek a környéken, hogy felhasználja. Egy pici labdát is lehet belőle készíteni. De akkor azt előre el kell dönteni. Vagy nyúl, vagy labda.
Mivel vigasztalódhat, aki nem nyert?
Hát ez nehéz kérdés, mert mindenkit más vigasztal meg egy ilyen trauma után, de ami rajtam múlik, megteszem, és ezennel ünnepélyesen bejelentem, hogy a sorsolás utáni első bejegyzés a nyúlkészítés képes leírása lesz.
Mikor sorsolok?
 Március 8-án.
Ha a nyertes 2010 március 15-ig nem jelentkezik, feljelentem! És újat sorsolok!


2010. február 12., péntek

Díjat kaptam

Kreatív díjat kaptam Jandótól, ezúton is köszönöm neki!
Az az igazság, hogy pár napig ültem rajta, mert nagyon összesűrűsödtek a dolgaim, de most akkor törlesztek:

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blogtársamnak.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Nemrég írtam magamról, de akkor következzen még 7 dolog:

1. Imádom a festékeket. Csak úgy, nézegetni is. Méginkább festegetni, színeket kikeverni...
2. Szeretem a szép anyagokat. Csak úgy, nézegetni is. Méginkább tervezgetni, mi lesz belőle. Mostanában viszont nem volt időm varrni.
3. Szeretem a szép könyveket. Csak úgy, nézegetni is.
4. Szeretem a szép fotókat. Csak úgy, nézegetni.
5. Szeretem a szép köveket. Csak úgy, nézegetni is. Méginkább hazacipelni.
6. Szeretem a szép helyeket. Csak úgy, nézegetni is. Méginkább oda kirándulni.
7. Szeretem a csendet. Csak úgy, hallgatni.

Mostanában olvastam páratoknál, hogy nem igazán örültök az efféle díjaknak. Én örültem neki, és azt gondolom, hogy csupán egy kedves gesztus  azoktól, akik olvasnak bennünket, meg értékelik a munkánkat, és ebben a szellemben is adom tovább. Aki úgy érzi, megterhelő számára, vagy gyerekesnek tartja, egyszerűen ne adja tovább, megértem.
Ezúttal Lidérckének, Jutkának, Katának, Virágnak, Borshekának, Vacskamatinak és Anitának szeretném továbbadni ezt a díjat.

2010. január 30., szombat

Táskaborítás

BorSHEka kért meg, borítsam ki a táskámat... nem, nem mondok nemet, de azért egy icipicit izgulok, mert eléggé rég pakoltam már ki belőle. Legutóbb 2 és fél pár Nórazokni is volt benne... Ha picit előbb ér a kérés, még egy hajvasaló is itt lett volna, de azt már visszaadtam a barátnőmnek.
Na lássuk:


- autókulcs
-1 darab piros bőr, a nemeztanárnőmtől kaptam még karácsony előtt, majd rávarrom valamire,meglátjátok
-12 darabos hajcsat, bontatlan állapotban, egyszer jó ötletnek tűnt megvenni, azóta itt van
-fordítói pecsét (jaja, néha fordítok)
-pénztárca (ebben tartom az irataimat is, tudom, nem igazán jó ötlet)
-lakáskulcs, egérkés kulcstartón, sajna, az egyik fülét elhagytam
-a férjem kulcsai (reggel elkértem a fél kulccsomót)
-kesztyű (nahát, nem is tudtam, hol lehet)
-dezodor
-telefon
-1 db szemtapasz (Nóralányom szemére jár)
-1db szemfesték, lila-szürke színösszeállításban, ezt is karácsony körül használtam
-1 pendrive, szintén csak itt maradt
-ohó, egy Nórazokni azért csak van itt
Belső zseb:
-1 db horgolótű
-kb. 1 méter bordó cérna
-aprópénz
-1 névjegykártya

Ja, és a táskám. Van több is, nekem is, de jó ideje csak ezt használom, mert minden belefér és szép piros.
Én a Jandó, Cirmocska és Treboretta táskájára lennék kíváncsi.

2010. január 24., vasárnap

7 titok a boszorkánykalap alól



Cirmideától újra megkaptam a Kreatív blogger-díjat, köszönöm szépen. Ezt a díjat korábban már elküldte Jutka is, de abban a játékszabályban szó sem esett arról, hogy 7 hétpecsétes titkot kellene felfednem magamról. A díjat nem adom most tovább, de írok azért magamról (hát persze azt nem bírom ki, hogy ne):

1. A tegnap mondta Nóra lányom, amikor arról volt szó, hogy ki használja a gyerekhajcsatot, hogy "és azoknak a kislányoknak is való, akik már anyukák lettek, ugye?". Valahol én is ilyen kislány vagyok, aki már anyuka lett.

2. Nagyon szeretem a meséket, a gyerekkönyveket és a játékokat. Néha órákat töltök el a neten szép játékokat nézegetve.

3. Éppen 1o éve ismertem meg a férjemet, akinek sok-sok minden mellett a blogom szép fotóit is köszönhetem.

4. Kislányunk, Nóra 3 hét múlva lesz 3 éves. A világon a legjobb az ő anyukájának lenni.

5. Teljesen véletlenül cseppentem be a nemezelés világába, 2oo8 őszén: egy barátnőm hívott fel, hogy nem szeretnék-e jelentkezni egy induló tanfolyamra. De, szerettem volna, sőt, már régóta szerettem volna, de addig csupán egy labdát nemezeltem egy gyerektáborban. Tényleg hálás vagyok neki, hiszen az eddig kipróbált kézműves tevékenységek közül eddig ebben leltem legnagyobb örömömet, és a hanyagságom, pontatlanságom is itt vevődik legkevésbé észre.

6. Gyerekkoromban, amikor együtt nyaraltunk nagynénémékkel a tengeren, és a déli alvásidőt babaruha varrásra fordítottam (tűpárnának használva a gumimatracot édesapám őszinte megrökönyödésére), mondta egyik unokatestvérem, hogy "Móniból jó varrógép lesz". Szóval várjuk csak ki a végét.

7.  A világon a legjobban azt szeretem mondani, hogy nem. Aztán persze néha kicsit igen, máskor nagyon igen, de először mindenre nemet kell mondanom, gondolkodás nélkül.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails