HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyers gyapjú. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyers gyapjú. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 26., péntek

Fesztivál, kaláka, nemeztakaró 2.

Mosatlan gyapjúból nagyon keveset dolgoztam idáig. Egyszer, még gyerekkoromban hallottam a nemezelésről, azt tudtam meg róla, hogy gyapjúból készül, szappannal és vízzel. Kértem nagymamámtól egy kis gyapjút, és kipróbáltam, sikerül-e. Már nem emlékszem, hogy készítettem, csak arra, hogy feltépkedtem a mosatlan gyapjúfürtöket, és a végén lett egy kis lapocskám. Jó sokat dolgoztam vele. Aztán, nemrég, már nemezelő koromban készítettem egy mackóbundát a mosatlan gyapjúból, úgy, hogy a felső réteget raktam ki belőle, a másik két réteg "normál", fésült gyapjú volt. Nagyon jó anyag a mosatlan gyapjú, és nem is érdemli meg, hogy mosatlanként és fésületlenként emlegessük. Az angol megnevezése a raw wool, és azt gondolom, magyarul is szerencsésebb lenne a nyers gyapjú kifejezés, hiszen ebben a megnevezésben nincs semmi pejoratív, nem foglalja magába a feldolgozás hiányát. Csak a lehetőségét.
Egy picit, persze, feldolgoztuk: kiválogattuk a szép, tiszta tincseket, széttépkedtük őket:



Aztán szépen, egyenletesen lefedtük vele az előfonatból kirakott mintát:


(Zsemle kutyánk itt piheni a hancúrozást, amiről az előző részben volt szó)


Az egész felületet jó vastagon beborítottuk a fellazított tincseket:


Aztán pedig két réteg kártolt barna gyapjúval fedtük le, itt épp a második réteg kerül rá. 


Utána ellenőriztük a rétegvastagságot, és megbeszéltük, kinek milyen feladata lesz a továbbiakban: szükség volt két emberre, aki forró szappanos vízzel belocsolja a gyapjúpaplant, és legalább négy emberre, aki, miközben vigyáz, hogy ne égesse össze a kezét, jó szorosan felcsavarja az előre odakészített műanyag csőre (ez utóbbit még nem sikerült beépíteni az erre az alkalomra ásott tóba, úgyhogy kölcsönvettük egy kis időre):

Itt már mindenki tudja a dolgát: 


5-6 helyen jó szorosan bekötöztük, és indulhat a gurigázás:


2012. január 25., szerda

Mackó - hát ilyen is volt már

Hagyományos nemezmackót még sosem készítettem. Úgy érzem, annak nem jött még el az ideje. De mackók persze laknak a lelkemben, kisebbek, nagyobbak, és mind nagyon dörmögősek. Még így télvíz idején is, amikor pedig aludni illenék minden medvének. Kisebbeknek és nagyobbaknak is.

Mindenesetre nagyon megörültem, amikor ősz végén egy megrendelőm mackót kért. Hogy milyent, azt nem tudta, csak nagyon tetszettek neki a babáim, és valami hasonlót szeretett volna, de mégis macit. Amikor megmutattam a régi mackót, ami elkerülte a figyelmét, egyből ráismert: épp ilyennek képzelte a hendimédi-mackót. No, épp olyan persze nem lett. Valami egészen más, annál is inkább, mert egy régen betervezett kísérletnek is épp most jött el az ideje: pár hónapja ott lapult egyik gyapjús zacskó alján egy maréknyi nagyon sötét barna mosatlan, fésületlen gyapjú.
Ebből készült a mackó zakója. Vagy zekéje, végül is a felismerhetetlenségig ugyanaz:



Amikor karácsony előtt ki sem láttam a babanemezelésből, szó szerint, mert az ablakaim sem voltak még megpucolva, és kihasználván Barnus kedves természetét, órák óta hímeztem a zekére a méhecskét, akkor újra éreztem, hogy nem, nem teljesen vagyok normális, de nagyon jó nekem.

Aztán végül persze elkészült a mackó is, sőt idejében a karácsonyfa alá is került. Jelen pillanatban még tesztelés alatt áll lompos, loncsos és bozontos zakója. Vagy zekéje, mindegy is.




LinkWithin

Related Posts with Thumbnails