HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.

2011. december 22., csütörtök

Angyalkák


Készült több is a hosszú lábú díszangyalból, a pókhálónemezes szoknyásból.
Ők itt hárman, száj nélkül sugározzák a karácsonyi hangulatot. A szeretetet, kinek hogy tetszik.

2011. december 20., kedd

Madárka karácsonyfadíszek



Még két évvel ezelőtt, karácsony táján gyúrtam két nagyobbacska nemezlapot, hogy majd karácsonyfadíszt készítek belőlük. Az akkor elmaradt, a lapok, minthogy tavaly is az utolsó percen összeállítandó babák töltötték ki minden időmet, idén megint előkerültek. Most ezeket a kis madarakat készítettem el, de még mindig maradt belőle, úgyhogy a többit félreteszem jövőre.




2011. december 13., kedd

Angyalbaba


A tavalyi csupanatúr babám nagy sikernek örvendett. Eszébe is jutott egy kedves blogolvasómnak, és kért egy hasonló babát. Régi csipkét építettem ennek a babának a ruhájába is, haját ezúttal is fekete teával festettem.

2011. december 6., kedd

Szütyő


A legutóbbi (és mindezidáig legkedvesebbik) kalotaszegi mintás ülőpárnámat nagyjából egyidőben készítettem a madarakkal, így nem csoda, hogy folyton az járt a fejemben, milyen lenne egy kalotaszegi madár. Amikor utólag rendeltek egy kis szütyőt a párna mellé, már nem volt kétséges: madár formájú lesz. A szütyő nagyon vékony réteg nemezből készült, a szájrészhez zsinórt építettem, a minta pedig a párnán lévő motívum variációja.

2011. december 5., hétfő

Angyalka



Megint kipróbáltam valamit, amit még sosem készítettem: a pókháló- nemezt. Igen, jól sejtitek, ez nem egy ősi nemeztechnika: a nyugati nemezművészet használja. Mint a neve is jelzi, nagyon-nagyon vékony, pókhálónyi súlyú nemez, ami mindezek ellenére jól meg van gyúrva. Persze, nem bevásárlószatyornak való anyag, de készülnek így csodaszép sálak, kendők. Nálam pedig ennek a piciny angyalkának a szoknyája.


Nem igazán játéknak szántam, inkább karácsonyi dekoráció ez a 25 centiméteres, pehelykönnyű angyalka. Az első tesztet jól vette: a lányomnak nagyon tetszett. Hogy emlékeztetné egy bizonyos babára? Jaaaj, ki ne mondja senki! Az arányait az én mindjárt 5 éves nádszálkisasszonyom testalkatáról mintáztam.
A baba egésze pihe-puha fehér merinó gyapjúból készült, selyemszál díszítéssel.

A ruha mellrésze és a szárny vastagabb merinó nemez, a haját pedig még mindig a megunhatatlan göndör agorakecskeszőr-fonalból horgoltam, majd varrtam a fejhez. Készül még egy pár hasonló, ő most megy az Etsy-re szerencsét próbálni. Természetesen rá is áll a 45%-os kedvezmény, no meg az ingyen szállítás!

2011. december 3., szombat

Etsy- bolt

Már régebben megnyitottam, de egy ideje üresen áll az Etsy- boltom. Most elkezdtem feltöltögetni, innen is lehet tőlem vásárolni.




Magyarországi és Romániai vásárlóimnak 50%-os kedvezményt biztosítok (ezügyben kérlek, keressetek meg vásárlás előtt). És ez még nem minden: a szállítás ingyenes!

2011. november 11., péntek

Egérkés baba kicsiknek


A tegnap bemutatott fiúbabával párhuzamosan készült ez a lánybaba, amely kicsit eltér az eddigiektől: hosszú ruhát és föléje rögzített "mellénykét" visel. A haját az egészen picikre gondolva gyapjúfonalból horgoltam, majd a horgolt sapkát szorosan a fejhez varrtam. A copfok szálai erre vannak egyenként ráhurkolva.

Ő "csak úgy" készült, és egyelőre még gazdátlan.

2011. november 10., csütörtök

Kisfiú, apró lénnyel

Nagyon megszerettem az angora-gyapjúfonalból horgolt hajat, szerintem jól áll a kerekfejű babáknak is.
Ennek a kisfiúnak a felsőjét egy apró lény díszíti:

2011. november 7., hétfő

Madaras táska


Nem szeretem, ha sietnem kell a nemezeléssel. Mégis, vannak utolsó percen jött ötleteim, amelyeket nem hagyhatok megvalósulatlanul. Ilyenkor aztán rettenetesbe kapcsolok- és meg is lesz az, amihez máskor háromszor ennyi időre lenne szükségem.
Ez a madaras táska (egyik) keresztlányom szülinapjára készült. Érdekessége a madárlábzár :), praktikussága pedig a (belülről) állítható fülben ölt testet. Éppen megszáradt a zsúr előtt...


2011. november 4., péntek

Pránapárna, kalotaszegi mintával

Kevés megrendelést tudok mostanában elvállalni, de ez is egy olyan volt, amire nem mondhattam nemet: egy tönkölyhéjjal töltött pránapárnára készítettem huzatot. Kalotaszegi minta került rá ezúttal is, a nagyírásos mintagyűjteményemből. Azóta, hogy elkészült az első ilyen mintájú párnám sem találtam még nemezre jobban felhasználható magyar mintát, és szerintem most is csodaszép lett a végeredmény. Az alap natúr barna berkegyapjú (sötétszürkében játszik a nemezelés után), a mintát merinó gyapjúból raktam ki, mégpedig egy natúr világosbarnából, fehér előfonatból és saját festésű bordóból). Mérete: kb. 35 cm átmérőjű, 12 cm magas.

2011. október 28., péntek

Apró lény, elasztikus orrrmánnyal


A nemeznek van egy olyan tulajdonsága, hogy nagyjából úgy marad, amilyen vizes állapotában, még szárítás előtt. Aki próbált már sík lapot szárítani, ezt nagyon jól tudja, hiszen azt is, hogy egyenes maradjon, fektetve kell kiteríteni. Erre a hatásra rá lehet segíteni kötözéssel, ideiglenes varrással. Ezzel a módszerrel készült a lila lény orra: olyan, mint egy porszívócső, ki lehet húzni, és magától visszaugrik.


Itt meg már a három apró lény együtt ugrál a kerti padon:


2011. október 24., hétfő

Herceg, színesen



Palkó már a falon is jól mutatott Marcsi mellett, most egy pár közelebbi fotót is felteszek róla.
A ruháit, mint már írtam (és mutattam), fehér gyapjúból készítettem, utólag festettem Kenanthrollal, amiből, jelentem, még lehet tőlem vásárolni. Az ingre jókora nemezgombokat varrtam, hogy a pici kezek is elboldogulhassanak vele.


2011. október 5., szerda

Kiállítás

Megvolt a kiállítás és jól sikerült. A tavasszal, amikor meghívtak rá, még tele voltam tervvel, hogy mi minden fogok elkészíteni, de a nyár folyamán be kellett látnom, hogy most nem fogok tudni dolgozni. Azért sikerült még pár félkész dolgot befejeznem, és a régebbi munkáimat összeszednem.

Ilyen volt a kiállítás:

A figyelmes szemlélő felfedezheti a színes ruhás fiúbabát, no meg valakit, akit eddig a blogon még nem láthattunk.

És ilyen volt a nemezelés Kőrössy Erikával:


Köszönöm a Csíki Anyáknak ezt a szép eseményt!

2011. október 4., kedd

Legényke, horgolt hajjal

Sokszor csodáltam meg a waldorf-babák horgolt göndör haját fotókon, és érlelődött bennem a gondolat, hogy kipróbálom. Amikor már csak kevés volt hátra Barni érkezéséig, addig böngésztem a neten, amíg sikerült egy tiszta gyapjú, kézműves, ráadásul viszonylag elfogadható áru fonalat felkutatni. Egy barátnőmmel, aki waldorf-babákat varr, meg is rendeltük, de már az ő címére, mert tudtam, hogy valószínűleg kórházban leszünk a fonal megérkezésekor.
Gyorsan, talán már aznap, de lehet, másnap nekifogtam a babatest elkészítéséhez, hiszen tudtam, hogy a babahaj felvarrása még csak-csak belefér majd az időmbe, a baba megnemezelése azonban már semmiképp. Szóval, azon a bizonyos estén, úszás és a városban való rohangászás után, kihasználva egyedüllétemet, neki is láttam a nemezelésnek.
Ezek a Marcsi-típusú babáim egy darabból készülnek, "építgetős" technikával, vagyis a félig kész végtagokat a testhez nemezelem, a fej ráadásul eléggé bonyolult szerkezetű, ahhoz, hogy később térbelivé lehessen kibontani. Szóval kellett koncentrálni, nagyon. És pepecselni is. No de akárhogy igyekeztem, éreztem, hogy ennek a nemezkisfúnak most pihennie kell, képtelen vagyok befejezni. Akkor éjjel megszületett Barni, a nemezbabának majdnem 3 hónapig kellett várakoznia.

Aztán egy este, amikor csodálatos mód mindkét gyerekemet időben elaltattam és én sem zuhantam még az ágyba, befejeztem a nemezelést és kitömtem a babatestet. Végül, mivel vészesen közeledett a kiállítás napja, ahol őt is be szerettem volna mutatni, nekiláttam a ruhák készítésének, majd utólagos festésének.


Nem volt egyszerű feladat, bár ezeken a napokon a főzést hanyagoltam, Barni, aki egyébként nyugodt és viszonylag sokat alvó baba, nem volt hajlandó fél óránál többet aludni. Ez az idő pedig körülbelül a gyapjúk előszedéséhez és a sablon megrajzolásához elegendő...


A hajat úgy horgoltam, hogy a babámat hordozókendőbe kötve fel-alá járkáltam és hurkoltam a pálcikákat, magam után húzva a gyönyörű barna göndörfonalat. Igen, eszembe jutott, hogy én most nem vagyok normális.
No, de meglett a haj, ami nagyon alapszintű horgolástudásom ellenére jól sikerült, és csodaszépen illeszkedik a fejformához.

A fotókon még a fehér ruhákban látható, azóta már kiszínesedett :)

2011. szeptember 28., szerda

Kiállítás


Újra itt, hamarosan jövök újdonságokkal is, most csak egy hír: 2011. szeptember 30-án, délután 5 órától, a Nagy István Művészeti Szakközépiskola aulájában nemezkiállításom lesz, a Magyar Népmese Napja alkalmából. Csak egy icipici kiállítás, utána meg nemezelés gyerekeknek... gyertek, szeretettel várok mindenkit.


2011. július 17., vasárnap


Az utóbbi időben nem nagyon tudtam kész munkákat bemutatni... és egy ideig még "szabadságon" leszek...

...ugyanis megérkezett hozzánk a legújabb családtag, Barnabás:

2011. június 20., hétfő

Asszonytábor Magyarlukafán

Nem, nem ez a hivatalos neve, most én mégis így nevezem a magyarlukafai nemeztábort. Nemrég írtam már a nyári táborokról, ahol nemezelni lehet tanulni, a bejegyzés linkje itt.

Most azonban, a neten barangolva vettem észre, hogy a magyarlukafai tábor programja teljesen átalakult, és nagyon-nagyon izgalmasnak ígérkezik, a négy napon keresztül lehet majd Nagy Maritól nemezelést tanulni, meg előadásokat hallgatni a türkmenisztáni és indiai úti tapasztalataikról, a nemezelésről, meg az ottani asszonyokról. Nekem különösen tetszene, szívesen olvasnék róla beszámolót :).
A tábor linkje meg itt.

2011. június 10., péntek

Királyi pár

Úgy alakult, hogy időhiány miatt mostanában már csak megrendelésre tudok babákat készíteni. Olyan, hogy le is rajzolja valaki a megrendelendő babát, még sosem volt, így különösen kedves a szívemnek ez a megrendelés:

Nagyon különös érzés így, valaki más által lerajzolva látni egy babámat, aki azért felismerhetően Hendimédi... különösen jó :))).
Végül nem egy, hanem két baba készült, egy királyi pár:





Nem tudtam, hogy mi a furcsa a királyfiban, de szerencsére a megrendelő egyből észrevette, hogy fennébb kellene varrni a száját. Az utolsó öltéseket is dokumentáló fotóim eltűntek, de az új gazdi ebben is kisegített: ezen a képen már az új otthonukban láthatóak, remélem, nagyon jól fogják érezni magukat!



2011. június 2., csütörtök

Az első igazi ruhadarab


A nemezből készült ruhák is régóta motoszkálnak a fejemben, tájékozódtam is az elmúlt időkben e témában, és ha úgy tetszik, a babaruhák készítése is felfogható eme útkeresés kezdetének. Ha nemezruha, akkor szerintem nagyobb értéket képvisel, ha teljesen egy darabból készül, utólagos szabás és varrás nélkül.
Ezt a kis kabátkát egy 9 éves elsőáldozó lánykának készítettem. Díszítésként merinóból font előfonatot, selyemszálat és réges-régi cérnacsipkéket használtam, amelyek belenemezelődtek az anyagba, így néhol szinte hímzésként díszítik az anyagot. Használat közben sajnos nem tudtam még lefényképezni, pedig igazán csinos ruhadarab lett.

2011. május 31., kedd

Marcsinak testvére született

Marcsi, a kettes számú öltöztetős baba nagy sikernek örvendett, egyik legtöbbet emlegetett babám azóta is. Hasonló öltöztetős babákat szerettem volna még készíteni, gondolkodtam is időközben a továbbfejlesztésen, így igazából örültem a megrendelésnek, ami egy ilyen öltöztetősre vonatkozott, ajándékként egy aprócska kislánynak.
Ami így a fényképen is látszik, hogy sikerült "kikerekítenem" az arcot, ami meg a fényképen nem látszik, az az, hogy a végtagok immár sokkal erősebben vannak hozzánemezelve a testhez.


Nekem száj nélkül is nagyon tetszett, de végül is elmosolyodott...



...így.
A ruhácska a Marcsi ruhasablonjára készült, a másik nagy kedvenc, a mákos baba mákdíszítésével.

2011. május 23., hétfő

Csak egy kis reklám...

...újra rendeltem Kenanthrol gyapjúfestéket, amelyhez a régi feltételek mellett lehet hozzájutni (változatlan ár, 42oo Ft + 6oo Ft postaköltség a 4X25 grammos festékért, amely az alapszíneket és feketét tartalmaz, és összesen mintegy 8-1o kg gyapjúhoz elegendő), illetve, mivel többen is kértétek, most külön lehet sárga festéket is vásárolni, a 25 grammos kiszerelés ára 11oo Ft +3oo Ft postaköltség. A festék felhasználását részletesen leírtam a gyapjúfestes c. blogomon, onnan elolvasható.

A festék gyapjún kívül más proteinszálak befestésére alkalmas, mint a selyem, mohair, kázsmir, angora.


2011. május 20., péntek

Újabb madaras baba



Azt hiszem, madaras babát készítettem eddig legtöbbet. Persze, két egyformát sohase.
Ez a babám is más, mint a többiek, a rajta lévő madár pedig- nem véletlenül- a nemrég mutatott orbitányon ugráló példányokra hasonlít.


2011. május 12., csütörtök

Orbitány

Ezek az orrrmányok valamiért nagyon foglalkoztatnak mostanság... és igen, lesz még rá példa nemsokára, egy-két öltés hiányzik már csak a legújabb lényből.
Akit meg ma mutatok, az Orbitány:

Nemezkép, mérete kb. 50x80 cm.

2011. május 8., vasárnap

Apró lény, sörénnyel

Újabb lény költözött hozzánk, ezúttal türkiz- khaki színben, sörénnyel.
A hátán lévő tüskékhez egy hatalmas, zöld, 3 rétegű gyapjúlefületet raktam ki, erre pedig kis türkiz négyzeteket, illetve keresztben elhelyezett szálakat, a majdani tüskék csúcsainál.


Ezt a részt valamennyire megnemezeltem, aztán összekötöztem a tüskéket, és ezt így beleépítettem a sablonra készült lény hátába. Amikor teljesen megnemezeltem, kibontogattam a tüskéket...


...és ilyen lett a lény:


Szemből meg ilyen:

2011. április 6., szerda

Apró lény


A kisfiús játékok újabb darabja ez az apró lény, amelyet nem tagadom, a Pettson és Findusz rajzfilm ihletett. No meg azok az apró lények, amelyek nálunk is laknak, ezt-azt összefirkálnak, kiborítanak, elrontanak, kilyukasztanak...


A (szigorúan csak kézi) mosásra (is) gondolva vatelin tölteléket kapott ez a nem is olyan aprócska (kb. 25 cm magas) lény. Hasán csíkokban, a hátán pöttyökben villan elő az alsó bőre. Ez utóbbihoz üveggolyókat építettem a nemezbe, majd utólag eltávolítottam.

2011. április 5., kedd

Nyári nemeztáborok

Fotó: Slachta Kriszta

Többen is kérdeztetek már a nyári nemezelelési lehetőségekről, így most közkinccsé teszem azokat a táborokat, amelyekről tudok.

Csille Márti és barátai idén is megszervezik a "Bárányok ajándéka" Nemzetközi Nemezművészeti Alkotótábort, új helyszínen, Orfű-Tekeresen. Az idei tanárok: Csille Márti vagy Corinna Nitchmann, Heidi Greb, Huszti Kinga és Vidák István. A programról bővebben Márti, illetve a Szösz-ART blogján.

Aztán ajánlom a nádudvari tábort, Vetró Mihály főszervezésében. A programról bővebben a Facebook-oldalon lehet olvasni.

Erdélyieknek, ide kívánkozóknak pedig a Guzsalyas Alapítvány nyári kézműves táborát ajánlom, erről pedig a honlapjukon lehet tájékozódni. Ez a link még a tavalyi táborra vonatkozik, viszont már szervezik az ideit is :).

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails