Jobb lett volna, persze, hát persze, ha többször járok itt, és még jobb lett volna, ha sok-sok új babát hozok. Jobb lett volna, ha nagyobb barátságot kötök az angyallal, így csak utolsó percen érkezett hozzá az egyetlen baba, aki az idén született.
Még jó, hogy ő is ugyanolyan jókedvű, mint testvérei.
És jó, hogy ugyanolyan nagy szeretettel tudtam elkészíteni, mint a testvéreit.
Néha hosszas levelezés előzi meg egy-egy baba elkészítését. Az alábbi babákkal is így történt... Egy aranyos nagymama szeretett bele a babáimba, és kért meg, hogy készítsek két tündérbabát tündéri unokáinak.
Teljesen szabadkezet kaptam a babák elkészítésében, de így sem kis fejtörést okozott, hogy milyenek legyenek. Végül csak icipicit különböznek egymástól, épp, mint a hús-vér kislányok: egyik tündéribb, mint a másik:
A tündérszárnyakba selyemanyagot nemezeltem, és rögzítés után hímzéssel díszítettem:
Egyikük ruháját tulipán,
másikukét öt szirmú virág díszíti:
Nagy boldogságomra fotókat is kaptam a tündérekről, itt mind a négyen jól látszanak:
Amikor először láttam ezt a rajzot, és olvastam a hozzá tartozó leírást,nagyon megfogott az a tisztaság, alázat, odaadás és őszinteség, ami belőle áradt. A világon száz meg ezer kacifántosnál kacifántosabb nevű manó van, és akkor jön egy, aki elénk áll, és bemutatkozik: Pál Szabi. És aznaptól ő lesz a legkülönlegesebb manó, maga mögött hagyva az összes kimondhatatlan nevűt.
Ilyen lett a nemezbaba, akit megálmodója, Silló Albert hazavihetett:
Mátyás királlyal viszonylag könnyű dolgom volt, hiszen őt "megrendelte" Dávid Tamás: "Mátyás király legyen magas, legyen palástja, legyen korona a fején és a
koronán egy piros rubint. Piros legyen a blúza és a nadrágja legyen
narancssárga. A csizmája pedig fekete. Legyen egy kicsit sovány."
A palástja tetszik nekem a legjobban, egy bíbor színű selyemdarabot építettem bele. Laza, megkötős palást lett, szerencsére nem volt megszabva, hogy hogyan záródjon magasan a nyaknál.
A rubintkő már nem ment ilyen simán, azt már nem hiszem, hogy jó szemmel nézte volna Tamás, ha az is nemezből készül... na de mért is vannak a jóbarátok? Marika barátném, aki szabadidejében gyöngyöt fűz, telefonbeszélgetésünk után a készre csiszolt gyönggyel várt.
Mátyás király esetében kellett talán a legkisebbet változtatnom az eredeti figurán, hogy hendimédiesítsem. Viszont az orráról nem mondhattam le, így a díjátadás reggelére kitaláltam, hogy is legyen orra Mátyás királynak.
A Lurkó fesztivál rajzversenyére beérkezett alkotásokat nézegetve igencsak nehéz helyzetbe kerültem, hiszen nagyon sok olyan figurát találtam, akiket nagyon szívesen nemezbe gyúrtam volna... de csak hármat választhattunk, három korcsoport (5-6, 7-8, 9-1o éves) legkedvesebbikét formázhattam meg. A kicsik kategóriájában a Szörnymacska, a 6 éves Nagy Boglárka képzeletbeli barátja lett a győztes. Ő okozta egyébként a legnagyobb fejtörést is, hiszen rajta kellett legnagyobbat változtatnom a hendimédiesítéshez. Ilyen lett:
És ez volt az eredeti rajz:
Nagyon a szívemhez nőtt ez a rajz. Hihetetlen dinamika van a figurákban, és igencsak meg kellett küzdenem az anyaggal. Végül be kellett látnom, hogy az én nemezbabám messze nem fogja tudni visszaadni azt az összetett érzésvilágot, amit a rajz. A végeredménnyel ezzel együtt elégedett vagyok. És ami a legfontosabb, Boglárkának is tetszett az én Szörnymacskám.
Imádom, ahogy a selyem és a gyapjú összenemezelődik. A kész nemez textúrája a selyem, illetve a gyapjú minőségétől, finomságától, vagy épp durvaságától függően változik. A végeredmény nem tervezhető teljes mértékben előre, épp ez adja a nagyszerűségét:
Még volt egy ilyen hatcopfos babám, akkor szerettem bele végérvényesen
ebbe a frizurába, úgyhogy valószínűleg nem ez lesz az utolsó ilyen
frizura. A felfele kunkorodó copfoknak egyetlen titka van: jó-jó
szorosra kell fonni a tincseket.
Régen nem volt ilyen, de gazdátlanul maradt egy ideig. Itt látható, amint gazdára vár:
Végül, persze, ahogy lenni szokott, elérkezett érte is a királyfi, és ő is a lehető legjobb helyre került!
Persze, ő Pihe, a lepkekislány. Nem igazán szeretek mesefigurákat elkészíteni, erre a felkérésre viszont nem mondtam nemet, mert közel állnak hozzám Bartos Erika figurái. És azért is, mert ez a baba: lepkekislány, akárhogy is nevezzék.
Szárnyát külön nemezeltem, hímzéssel is díszítettem, és utólag varrtam a ruhájához, amelyet csak egy egyszerű kis lila virág díszít. Haját saját festésű gyapjúfonalból horgoltam, csápjai igazából hajfonatok... vagy copfjai igazából csápok?
Vidám, tavaszos színű baba volt a kérés... sokat töprengtem, milyen is legyen, végül is egy kék fán üldögélő madárka díszíti a ruháját. Koronából kettő készült hozzá ezidáig, úgy tűnik, a zöld sokkal jobban talál hozzá, a narancs színe túl erős lett...
Nagyon szeretem a színes hajú babákat. Azt hiszem, a narancssárga és a lila hajúakat leginkább. Aztán a másik nagy kedvencem a türkizkék. Néha furcsállják ezeket az igen színes hajkoronákat. Egyszer egy vásárban már csak két babám maradt. Egy rózsaszín- és egy lila hajú. Egy anyuka nagyon csavargatta a fejét, mindenáron szeretett volna egyet a kislányának, de normális hajjal. Nem ilyent, amilyen nincs is. Hát nincs, az emberek között. A babák viszont nem emberek. Egészen más természetű lények. És közöttük, igen, van, aki kék hajjal születik. Ennek a babának pedig csodaszép, kézműves gyapjúfonalból készült haja van. Így született.
Egy kisfiúnak készült. Icipici még, sehányéves. De rá fog vigyázni a babaszobában.
Ezt a babát egy olasz kislánynak készítettem. Ennyit tudtam róla, illetve még azt, hogy örökmozgó. Mindig próbálom magam elé képzelni azt, akinek a babát készítem. Nem is őt magát próbálom elképzelni, hanem azt a babát, aminek örülne. Abba az üres helybe, ami számomra ő, belelátok egy babát, ami kicsit ő is és kicsit én is vagyok. Aztán meg kitalálom, mi is legyen a ruhán. Valaminek lenni kell, anélkül nem baba a baba! Most valami miatt egy szép fehér bárányra gondoltam. Fehér selyemből "berakva". Aztán, ahogy nemezeltem a ruhát, bár a fehér selymet fehér gyapjúval takartam, előtűnt a leghátsó, napsárga réteg gyapjú. Az aranyszőrű bárány.
Elővettem a mesét is, és igen, azt hiszem, hogy ő a szomorú királylány, akit végül is mosolyra fakasztott a bárány tánca. Meg a leányé, a sütőasszonyé, a papé, a katonaé s a lováé, a takácsé, no meg a vargáé.
Hát így történt, hogy ilyen önfeledten tud mosolyogni az öreg almafa alatt.
A nemezbabáim észrevétlenül bár, de folyamatosan nőnek. No, nem az egyes babák, hanem egyre nagyobbakat készítek. Nem szándékosan, de valahogy mindig így sikerül. Egy ideje készülök egészen pici kezekbe való babát készíteni. Sőt, kezekre. Mert ez a baba a ruhája alatt kicsit sem tömött, mint a nagyobb testvérei, így aztán bábozásra is alkalmas:
Épp gazdájára vár, a facebook-oldalamon meghirdetett játékban. Csatlakozzatok, ha tehetitek, a játék február 12-én délben zárul. És azok se keseredjenek el nagyon, akik nem használják a közösségi oldalt, a következő játékot mindenképp itt fogom meghirdetni, a blogon!
Ő az utolsó baba, aki még tavaly készült. Ő már nem karácsonyfa alá került, egy kicsi kislány szülinapi ajándéka lett. Ruháját viaszos batikolással díszítettem, ezen a ruhán próbáltam kitapasztalni, hogyan is működik a batikpipa. Jól. De eléggé nagy gyakorlatot igényel azt hiszem, hogy teljesen ugyanazt rajzold vele, amit szeretnél. Vagy makacsságot. Én mindenesetre rábíztam magam, és hagytam, hogy alakuljon olyanná, amilyen lenni szeretne. Gyakran nincs is más választásom. Az anyag kikéri magának...
Boldog Új Évet kívánok minden olvasómnak! Karácsony előtt végül már nem tudtam bemutatni az elkészült babákat, így most pótolom a lemaradást. Aranyhajú babából mindjárt három is készült. Nem is akármilyen ruhával! A Marcsi viasszal batikolt ruhájának sikerén felbátorodva vásároltam egy batikpipát. Remekül működik nemezen is, egy újabb végtelenül variálható lehetőség a nemez mintázására.
Úgy alakult, hogy idén csak babákat kellett karácsonyra készítenem. Sajnos nem vállalhattam el mindet, viszont- furcsa, de így történt- azért lettem a számítottnál hamarab kész az angyalka megrendeléseivel, mert megbetegedtem. Úgyhogy innentől arrafele nyugodtan süthetek-főzhetek, takaríthatok és készülhetek az ünnepekre. És közben gondolkodom, merre is tovább... Nagyon szeretném ezt a blogot újraéleszteni. Szóval jövőtől igyekszem jobban a gondját viselni :).
Mutatom is az első babát, aki elkészült:
Egy szeleburdi kislányé lesz, aki már nagyon vár rá. Ruháját egy ici-pici selyemberakással.készült csodamadár díszíti.
A picike cérnadarabot azóta már megette a madár :).
Egyáltalán nem úgy haladok a dolgaimmal, ahogy terveztem... vagy csak az idő nem úgy múlik, ahogy emlékeztem rá? Nem tudom. Készülgetnek a karácsonyi babák, egyelőre azokból nem sokat tudok mutatni, mivel az "alkatrészek" megnemezelésének fogtam neki. Viszont mutatom Marcsit, mielőtt meg nem feledkezem róla. Azóta már megérkezett Palkóhoz, és új családjához. Remélem, nagyon jól érzi magát.
Idézek a levélből, amit Marcsi megérkezése után kaptam: "Tényleg róluk álmodtam! El sem tudod képzelni, milyen érzés az, amikor szavakban ügyetlenül összetákolsz egy vágy-álomleírást, aztán pár hét múlva szállítja a posta a megtestesült belső képet. Nem sok ilyen élményben volt mostanig részem."
Marcsinak új ruhát is kellett készítenem, egy zsebeset, ahova elbújhat a tündérbogyója. Egy új ruhát, jó meleget és meleg színűt... Mivel időhiányban vagyok, úgy döntöttem fehér lesz a ruha... egyelőre. És később megfestem. Meg is festettem. De az időhiány látszólag nem segít a festésben. Hogy, hogy nem, a végeredmény kísértetiesen hasonlított Marcsi régi ruhájára. Kivéve, hogy annak nem volt zsebe. No, most mi legyen, mi lehet még?
Bepöttyöztem. Sajna ilyen pöttyfestő gyapjúfestékem nincs, ezért... viasszal.
Aztán pedig ráfestettem az egészre egy leheletnyi fekete gyapjúfestékkel, immár forró vízfürdőben. Az eredmény... hm, én is szívesen hordanám:
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Palkó babám. Emlékeztek még rá? Tavaly Marcsival láthattátok, öltöztethetős baba ő is, barna ruháin mutattam be a festős blogomon a színkeverést. Palkó egy nagyon kedves családhoz került. Nemrég kaptam hírt róla, egy levelet, amelyben többek között ez állt:
"Palkó nagyon unatkozik már egyedül. Azonkívül februárra várjuk a kistestvért, tehát még egy érv amellett, hogy Palkónak is testvére szülessen.
Ezúttal lánybabára fáj a fogunk. Nagyon tetszik nekem a Marcsibabád, de nagyon megfogott Lilla és Tündérbogyó is. ùgy képzelem, hogy Palkó testvérének a fáját ebböl a két babából faragták".
Hogy újabb öltöztetős babát nem tudok most készíteni, ez teljesen világos volt, de valahogy meg szerettem volna oldani Palkó helyzetét. Az egyedüli megoldás az lett, hogy Marcsi utazik oda, Marcsi, akitől nem nagyon szerettem volna megválni, de minthogy a molyoktól légmentesen elzárva várta a szebb napjait, hát mégis úgy döntöttem, odaadom. Nemsokára bemutatom Marcsit, és főképp új ruháját, de először is a kis Tündérbogyóját, aki, a család beleegyezésével, hendimédis, és nagyon strapabíró testbe költözött.
Ő Csaba, egy igazi Csaba királykisfiú keresztelőjére készült baba.
Amikor egyik legkedvesebb barátnőm meghívott a kicsi fia keresztelőjére, gondolkodóba estem, milyen ajándékot is találjunk ki. Nemezelni mostanság egyéb elfoglaltságaim mellett nincs időm... pedig már nyár eleje óta tervezem a nagy őszi visszatérést. Kár lenne felhagyni a blogírással, a nemezeléssel pedig ugyanvalóst. Azzal mondjuk egyrészt azért sem tudnék, mert ez egy ilyen belső kényszer, kicsinyke bogár, ami nem hagy engem nyugodtan nem nemezelni, másrészt meg... több karácsonyfa alá is várják már a babáimat.
A rendeléslistát ezennel sajnálatos módon le kell zárnom, de nagyon remélem, az eddig megrendelt babák még épp idejében el fognak készülni.
Szóval igen, ott tartottam, hogy ő Csaba, meg hogy akármennyire is tűnt úgy, hogy esélytelen elkészülnie, csodálatos módon meglett. Ennek több okból is nagyon örültem, de önző módon magam miatt a legjobban: karjai és lábai végre jól kimasszírozták tenyeremből a sok felgyülemlett... mit is? Mondjuk problémákat, görcsöket meg gátakat. Mert erre is jó a nemezelés. A babakészítés meg különösen gyógyít.
