HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.

2010. július 6., kedd

Beszámolóféle a magyarlukafai táborról

No, hazaértem. A tábor csodálatos volt, rengeteg új dolgot tanultam, olyan sokat, hogy most kicsit el is bizonytalanodtam, merre is induljak tovább...
Sok új barátot szereztem, és sok olyan nemezelővel találkoztam, akit eddig csak a neten keresztül ismertem. 
És nem utolsó sorban csodálatos helyen voltam. Ahogy odaértem, éreztem, hogy én tavasz óta, amikoris már nagyon besűrűsödtek a dolgaim, ide kívánkoztam. Legalábbis egy ilyen csendes, eldugott helyre. Igaz, én pihenni vágytam volna ide, egyedül :).
A tábor úgy kezdődött, hogy amikor elővettem a fényképezőgépemet, kiderült, hogy a gondosan feltöltött aksit otthon felejtettem, de aztán néha volt egy kölcsönaksim, és nagyon sokan megígérték, hogy elküldik a képekeiket. Ezeket a képeket Kriszta készítette, nagyon szépen köszönöm neki!


Itt, ebben a galériává alakított templomban volt az első helyszín, ahol Inge Everssel tanultunk. Nagyon érdekes technikákat mutatott meg, amellyel különböző anyagokat nemezeltünk össze gyapjúval, majd formát adtunk neki, és babbal töltöttük fel:

Az enyém a nagy rózsaszín "kagyló", bár volt, aki a tábor végén is meg volt győződve róla, hogy melegvizes palack tartó.

Hétfőn Binder Dagmarral selyembe nemezelt sálakat készítettünk.
Ilyen volt az én sálam mintája:


És ilyenek az elkészült sálak:


Kedden Csille Mártitól tanulhattunk dróttal ötvözött nemezékszer-készítést. Örültem Neki is, hiszen nagyon tetszenek a munkái, a formák, a színvilág, de leginkább az a líraiság, amely áthatja alkotásait és írását is.


A dróthajlítás tudománya nekem teljesen új volt, de nagyon tetszik. Még ebédidőben is dolgoztam az ékszeren, ahogy a kép is tanúsíthatja:


Ezen a képen látható az eredmény egy része, valamint az, hogy koncentráltan dolgozom a továbbin:



Szerdán Pócs Judittól tanulhattunk, mégpedig kisméretű szobrokat készítettünk. Nagyon jó volt vele találkozni, és nagyon jó volt tőle tanulni. Sok olyansmit tanultam meg, aminek elkészítésével nem is próbálkoztam mostanig, vagy ha igen, sokat kínlódtam, amíg sikerült...
És kép:


Jegyzeteltem is, nehogy valamit elfelejtsek majd :).
És itt az angyalom, amit ekkor készítettem, de ez a kép már a táborzáró kiállításon készült:


Csütörtökön pedig Róbert Vanda vezetett be a szövött nemezpárna-készítés rejtelmeibe:


Itt látható, amint készül a párnám:



Pénteken pedig egész napos konferencia volt, amelyen minden tanár tartott egy-egy rövid előadást a munkáiról, illetve Nagy Mari és Vidák István bemutatták az indiai és a kirgiziai utazásukat.
Szombaton, még hazautazás előtt, Pécsett megnéztük Csille Márti kiállítását a Cella Septichorában. Aki teheti, feltétlenül nézze meg, nagyon szép, és szervesen illeszkedik a kiállítóterem hangulatához... többet nem is árulok el róla, ezt látni kell!



 No, ennyi, és nagyon boldog vagyok, hogy ott lehettem.


19 megjegyzés:

Julcsi írta...

Én most duplán irigykedem:)))
(Tegnap mondtam le ugyanis a karcagi foltvarró tábort, amire ugyanúgy készültem, mint te erre a táborra:(((( )

Slachta Kriszta írta...

Na, milyen jó, hogy más fényképezett Téged, így Te vagy a képeken! :) sokkal jobb, mintha magadról írsz, de más az illusztráció ;)

Móni írta...

Julcsi, nem tudom, hová tűnt innen a megjegyzésed :O...
Nagyon sajnálom, hogy nem tudsz elmenni a foltvarrós táborba... én még közben is izgultam, nehogy haza kelljen előbb utaznom :D

Névtelen írta...

bezzeg bezzeg

Ágnes írta...

Nagyon-nagyon irigyellek:)
Örvendek,hogy jól telt.
Puszi

Móni írta...

Valami történt a megjegyzéseimmel, itt nem láthatóak...
Julcsi, nagyon sajnálom, hogy nem tudsz elmenni a foltvarrós táborba... én még közben is izgultam, nehogy haza kelljen előbb utaznom :D
:D, téged meg üdvözöllek blogomban! Igen, épp nekem is az jutott eszembe, hogy így legalább rajta is vagyok a fotókon... szóval dupla öröm, hogy kaptam képeket Krisztától!

Móni írta...

Hát ez nagyon furcsa! Eltűntek, vagy meg sem jelentek itt a hozzászólások... látott már ilyent valaki?

katafolt írta...

Mennyi szépség készült itt! Kiváncsian várom, merre veszed most az irányt :)

Szilvi írta...

Egy cseppet sem volt kétségem, hogy jó lesz ez Neked, üdv itthon! Majd szépen leülepszik minden és elő rukkolsz valami szépséggel.Vagy már meg is van talán, nagyon megy ez neked.

eszterda írta...

Nagyon irigyellek!!! Gyönyörű dolgokat alkottatok!!!

Névtelen írta...

Csodalatos heted volt!!!!
En csak azert nem irigykedem mert aug. elejen en is megyek.
Nagyon vartalak mar haza, es remenyedem hogy minden munkad teljes kepet latni fogjuk majd a kozeljovoben.
Kivanok neked minden jot es kitartast mindenekben.
Pussz
Melinda

Réka írta...

hm...szeretném közelebbről megnézni azt a kendőt és a nyakéket...scalif

Névtelen írta...

Amikor elkuldessz egy megjegyzest , utana mindig kiirja hogy ementettek es par percen belul meg fog jelenni. Egy ideje azonban azt irja, hogy csak a blog tulajdonosanak beleegyezesevel, ill. beleegyezese utan jelenik meg. Talan ez lehet a talany oka. :)
Melinda

katafolt írta...

No, ezt most én sem értem...írtam ide én is a minap, valami olyasmit, h. kiváncsian várom, merre veszed az irányt :)

Délka írta...

Probléma volt a bloggerrel a megjegyzéseket illetően. Volt olyan blog hogy nem tudtam egyáltalán megjegyzést hagyni.

Nagyon szép helyen jártál, jó lehetett feltöltődni, alkotni:)

Feszter írta...

Ez egy csoda ez a tábor! Micsoda mesterektől tanulhattál, és nagyon szépeket csináltál! Remélem egyszer én is eljutok Magyarlukafára.

Móni írta...

No, itt is válaszolgatok...
Kökörcsin, tényleg nagyon-nagyon jó tanáraink voltak, nagyon sokat tanultam.
Katafolt, Csipkebogyó: én is kíváncsian várom, mit alkotok ezután :))).
Melinda, az előpataki táborba mész? Nagyon szerettem azt a tábort, és az idén csak azért mondtam le róla, mert közbejött ez a Minimum Party-s felkérés.
...köszönöm mindenkinek!!!

Móni írta...

Réka, Melinda: még egy kicsit alakítgatom a műveket, aztán közlök közelebbi képeket is.

Katyi írta...

Szia Móni!
Nagyon jó volt olvasni a beszámolód! Én egyetlen alkalommal próbáltam ki a nemezelést egy továbbképzésen, úgyhogy nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindent rejt ez a technika!
Én is éppen azt szerettem volna kérni, hogy közelebbi képeket is mutass! Főleg az a sál érdekel engem! El sem tudom képzelni, hogyan lehet összenemezelni ezt a két ennyire különböző anyagot... Várok türelmesen!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails