Ezt a babát egy olasz kislánynak készítettem. Ennyit tudtam róla, illetve még azt, hogy örökmozgó. Mindig próbálom magam elé képzelni azt, akinek a babát készítem. Nem is őt magát próbálom elképzelni, hanem azt a babát, aminek örülne. Abba az üres helybe, ami számomra ő, belelátok egy babát, ami kicsit ő is és kicsit én is vagyok. Aztán meg kitalálom, mi is legyen a ruhán. Valaminek lenni kell, anélkül nem baba a baba! Most valami miatt egy szép fehér bárányra gondoltam. Fehér selyemből "berakva". Aztán, ahogy nemezeltem a ruhát, bár a fehér selymet fehér gyapjúval takartam, előtűnt a leghátsó, napsárga réteg gyapjú. Az aranyszőrű bárány.
Elővettem a mesét is, és igen, azt hiszem, hogy ő a szomorú királylány, akit végül is mosolyra fakasztott a bárány tánca. Meg a leányé, a sütőasszonyé, a papé, a katonaé s a lováé, a takácsé, no meg a vargáé.
Hát így történt, hogy ilyen önfeledten tud mosolyogni az öreg almafa alatt.
2 megjegyzés:
Nagyon szeretem ezt a mesét, így farsang tájékán elő is veszem, mert tényleg jókedvre derít, mint a Te babáid!:) A bárányka is nagyon édes lett, olyan "HENDIMÉDIS":)))
Nagyon tetszenek a nemezeid, bárcsak közelebb laknál és megtaníthatnál engem is;)
Nagyon szép a történeted.
Valami hasonlót érzek én is mikor a babáimat készítem. Van, hogy napokig nem tudok nekifogni, mert nem ér a kezemig ami a szívemben van.
Az aranyszőrű bárány és a baba születése is mesés. Sok-sok szép mesét kívánok Neked.
Megjegyzés küldése