HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.

2011. október 4., kedd

Legényke, horgolt hajjal

Sokszor csodáltam meg a waldorf-babák horgolt göndör haját fotókon, és érlelődött bennem a gondolat, hogy kipróbálom. Amikor már csak kevés volt hátra Barni érkezéséig, addig böngésztem a neten, amíg sikerült egy tiszta gyapjú, kézműves, ráadásul viszonylag elfogadható áru fonalat felkutatni. Egy barátnőmmel, aki waldorf-babákat varr, meg is rendeltük, de már az ő címére, mert tudtam, hogy valószínűleg kórházban leszünk a fonal megérkezésekor.
Gyorsan, talán már aznap, de lehet, másnap nekifogtam a babatest elkészítéséhez, hiszen tudtam, hogy a babahaj felvarrása még csak-csak belefér majd az időmbe, a baba megnemezelése azonban már semmiképp. Szóval, azon a bizonyos estén, úszás és a városban való rohangászás után, kihasználva egyedüllétemet, neki is láttam a nemezelésnek.
Ezek a Marcsi-típusú babáim egy darabból készülnek, "építgetős" technikával, vagyis a félig kész végtagokat a testhez nemezelem, a fej ráadásul eléggé bonyolult szerkezetű, ahhoz, hogy később térbelivé lehessen kibontani. Szóval kellett koncentrálni, nagyon. És pepecselni is. No de akárhogy igyekeztem, éreztem, hogy ennek a nemezkisfúnak most pihennie kell, képtelen vagyok befejezni. Akkor éjjel megszületett Barni, a nemezbabának majdnem 3 hónapig kellett várakoznia.

Aztán egy este, amikor csodálatos mód mindkét gyerekemet időben elaltattam és én sem zuhantam még az ágyba, befejeztem a nemezelést és kitömtem a babatestet. Végül, mivel vészesen közeledett a kiállítás napja, ahol őt is be szerettem volna mutatni, nekiláttam a ruhák készítésének, majd utólagos festésének.


Nem volt egyszerű feladat, bár ezeken a napokon a főzést hanyagoltam, Barni, aki egyébként nyugodt és viszonylag sokat alvó baba, nem volt hajlandó fél óránál többet aludni. Ez az idő pedig körülbelül a gyapjúk előszedéséhez és a sablon megrajzolásához elegendő...


A hajat úgy horgoltam, hogy a babámat hordozókendőbe kötve fel-alá járkáltam és hurkoltam a pálcikákat, magam után húzva a gyönyörű barna göndörfonalat. Igen, eszembe jutott, hogy én most nem vagyok normális.
No, de meglett a haj, ami nagyon alapszintű horgolástudásom ellenére jól sikerült, és csodaszépen illeszkedik a fejformához.

A fotókon még a fehér ruhákban látható, azóta már kiszínesedett :)

6 megjegyzés:

BCili írta...

Nagyon tetszik már így natúran is a baba. Csodás a buksija. Barni pedig érezte úgy látszik, hogy valami készül és nem akart lemaradni róla :) De ismerős ez az érzés. Azzal együtt, hogy milyen gyerekkel együtt alkotni, mikor már alig várod, hogy kicsit kibonts az anyagos csomagod, ő biztos hogy nem alszik. Szinte biztos vagyok benne megérzi a készülődés izgalmát.
Jó babázást Barnival és a gyapjú babákkal!

Strugamano írta...

Nem a nemez, hanem a hús-vér babának kellett aznap megszületnie :) Nagyon tetszik a fiúcska, így natúran is, de azért mutasd a színes végeredményt is! Szerintem nagyon is normális, hogy engedsz a belső késztetéseidnek! Babának, mamának egyaránt ez a jó!

korodimelinda írta...

Nagyon szép ez a manó, igy, talpig fehéren is, és a ruhái is nagyon divatosak, én is elhordanám. :)
Örülök, hogy hosszú szünet után viszontláthatok a munkáidból,és azt is nagyon élvezem, hogy kicsi fiad is részese a dolgoknak.
Üdv.
Melinda

csigaszabo írta...

Helyes kisfiad született nemezből is :)
Azért majd megmutatod színes öltözetben is, ugye?

bemka írta...

Ate babáid művészi alkotások ,különleges ez a babád is :)
Gratulálok!

Móni írta...

Köszönöm, mindenkinek!
BCili, igen, nem könnyű a gyerekkel együtt alkotás, és igen, biztosan érzik, hogy aludniuk kellene, ezért aztán nem alszanak :D.
Strugamano, merem remélni, hogy így van :D... és remélem, nemsokára sikerül lefotóztatni a színes ruhákat is. Most egyelőre egy távoli képet fogok feltenni, ami a kiállításon készült.
Melinda, mizujs veletek? Rég hallottam felőled...
Bemka, köszi... művészi lenne? Nem tudom, mindenesetre jó bonyolult :D

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails