HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.

2010. augusztus 9., hétfő

Hazajöttem

Vége lett a Minimum Partynak, újra itthon vagyok. A tábor nagyon jó volt, a környezet vadregényes, az emberek csodásak. A nemezműhelyben pedig nagyon izgalmas dolgok készültek, irtó ügyes tanítványaim voltak! Most csak egy pár fotóban foglalnám össze az elmúlt két hét eseményeit:

Ez volt a nemezműhely első helyszíne. Előtérben velem, és a boszorkánykonyhában festett gyapjúkkal.
Íme a boszorkánykonyha:
Mert a gyapjúfestést tanulni kell......

és annak elfogadását is, hogy nem minden sikerül úgy, ahogy gondoltuk:

De azért szépek lettek a gyapjúk:
A program egy kicsit másképp alakult, mint ahogyan terveztem, de ezt egy cseppet sem bánom, hiszen eleve nagyon tág témákat adtam meg, éppen azért, hogy ki-ki kedvére dolgozhasson. Annak ellenére, hogy tanítványaim szinte mind most ismerkedtek meg a nemezeléssel, csodálatos tárgyak készültek.
Pl. ezek bicskatokok:


Karkötők, amelyeket utólag festettünk:


Ez egérfüles cigarettatartó:

Ez egy gyönyörű övtáska (és ő is most nemezelt először!):


Labdára formázott kalap:


Lábon gyúrt papucs:

Ez a "postaláda" az íróműhely kérésére készült, ebbe gyűjtöttük a tábori "vétlen koincidenciákat":


Ezek a lepkefülszárnyak meg a filmes műhely kosztümjeként, a képen a készítőjével (szintén először nemezelt!):


Itt meg forgatás közben, a második szárny, immár a szereplőn:

Készül majd még egy kisfilm a tábor végi kiállításról, remélem, nemsokára bemutathatom azt is.

12 megjegyzés:

Aledi írta...

Hehe, de jó képek!
Az egérfüles cigitartó a kedvencem (pedig nem is dohányzom :)

Borsheka írta...

: ))) a lepkefülszárnyak : ) vajon miféle filmhez való kellékek? : ))

Móni írta...

:)))
Aledi, nekem is kedvenceim egyike! A gazdája ígért rá szemet is...
Borsheka, természetesen lepkés filmhez :))). Ha feltöltik valahová, küldöm a linket!

estibogar írta...

Tuti jól szórakoztatok....

vancsavarr :) írta...

Szia Móni, ez a tábor nagyon klassz lehetett! Hogy lehet hasonlón részt venni, olyanon, ami hasonló hangulatú, és persze Te is ott vagy?

Móni írta...

Estibogár, biztosíthatlak benne :)))
Szia, Vancsavarr, hát csak úgy, ha valaki meghív egy hasonlóba, és te is eljössz :)))

alpar írta...

http://www.impulzus.ro/Kaosz_amigos__avagy_veget_ert_a_XV_Mininum_Party/hirek/16629

Móni írta...

Köszi, Alpár! Nagyon tetszett a cikked. Be is linkelem mindjárt. A tábortüzes fotókat nem találtam meg (tod, amikor varázsolták a nemeztáskát), nagyon örülnék, ha el tudnád küldeni.

Névtelen írta...

én is kösz a linkelést. hová küldjem a képeket?

Móni írta...

lazarmonika@hotmail.com
köszi előre is!

Jandó írta...

ó, csuda klassz lehetett. Látszik, hogy nagyon jól tanítod a nemezelést, ha ilyen gyönyörű dolgok készültek (főleg elsőre). :) Nagyon szeretem az ilyen nomád táborféléket.

Móni írta...

Tényleg jó volt így kicsit elvonulni a világtól. Hogy hogy tanítom a nemezelést, azt a tanítványok tudnák megmondani :DDD, kezdték is összegyűjteni a jajmitnecsináljunknemezelésközben-parancsolatokat :D

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails