HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.

2010. március 19., péntek

Csigabigás párna

Szeretem a megrendelőimet. Hálistennek, eddig mindenkivel megtaláltam a közös hangot is, és azt is eltaláltam, hogy mit szeretne körülbelül. Na de az olyan megrendelőt különösen szeretem, aki az én Titkos Tervemet találja ki. Ilyen volt Ágnes is, aki kisfia számára kért egy csigás ülőpárnát.
Hát hogyne, kérem, csigás ülőpárnát akármikor!

Seat cushion with snail, 40 cm diameter, hand dyed carded wool and wool yarn, ceramic button


Tavaly Nórának készítettem egy katicásat, az első ülőpárnámat. Látszik is szegényen ez a dolog. Azt a párnát, ahogy az előtte elkészült tortát is, a Bogyó és Babóca-mesék ihlették, és már akkor motoszkált a fejemben, hogy készítenék csiga-párnát is, de eddig nem volt alkalmam. De most! Hát hogyne, a legnagyobb örömmel fogtam hozzá.


Alapja sötétzöld "kendermagos" gyapjú, amitől úgy néz ki a párna, mint egy mohával belepett kő. Rajta a csiga szintén kendermagos, az a narancssárga, amit a madaramhoz is használtam. A külső kontűr sötétbarna gyapjúfonal, a csápok és a hajfürtök zöld előfonatból készültek. Ez utóbbiakat még körbevarrtam narancssárga gyapjúfonallal is, ettől kissé kidomborodtak. Az arcot hímeztem, a szájnak kétszer nekifutottam narancssárga cérnával, de sehogy sem tetszett, így végül az is sötétbarna lett.


Az aljára egy saját készítésű csigás kerámiagombot varrtam. Egyébként ez az első párnám, aminek a hátulját is tiszta szívvel mutogatom. Ugyanis a nemez elvágása után picit össze szokott zsugorodni, ezért a lyuk orsó alakú lesz. De most nem :))).


16 megjegyzés:

horimarika írta...

Ez nagyon édi!

KisMesterek írta...

De fognak neki örülni!!!

Ledorka írta...

Áhítatos csodálattal nézem a műveidet. :)

Aledi írta...

Csatlakozom Lidérckéhez. Ez eszméletlen lett!

Névtelen írta...

Mesés!

Ágnes írta...

Köszönöm szépen még egyszer!Alig várom,már itt legyen!

bemka írta...

Nincs szavam.....REMEKMŰ!!!

Julcsi írta...

Valami csudajó lett!
A napokban nézegettem az albumodat és megakadt a szemem a szír párnákon is. Ezekbe varrsz külön bélést vagy gyapjúval tömöd? Vagy tömören egybe az egészet?

Móni írta...

Jaj, köszönöm :). Julcsi, ha kérik, varrok bele egy töltőpárnát, amit újrahasznosított polisztirol-gyönggyel tömök ki.

Jandó írta...

Hú, nagyon-nagyon aranyos, kedves és gyönyörű. Egyre inkább csak ámulok, hogy mennyire ügyes vagy, és milyen csuda dolgok kerülnek ki a kezeid közül. :)

Euphoria írta...

Very sweet! I love snails.

Móni írta...

Köszi, Jandó!
Thanks, Euphoria! So do I :).

katafolt írta...

Jahaj,ez álomszép :))))

Névtelen írta...

Meses!
En is szeretnek ilyen ugyes lenni. :)
Uzonka

Feszter írta...

Gyönyörű (megint)!!!!

krisz írta...

Meseszép!Meg a többi is ami kikerül a kezed alól.
Olvastam Krisztinál a invitálásod,meg is néztem hogyan készül a nyuszi,és le is tette róla....Pedig olyan szépek!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails