HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.

2010. február 7., vasárnap

Hétvége, hétvége


 A hétvégét Sepsiszentgyörgyön töltöttem, a Guzsalyas Alapítvány nemeztanfolyamán vettem részt. A mostani téma a játékkészítés volt, gondolhatjátok, semmivel sem lehetett volna engem itthon tartani. No, de szerencsére nem is akart senki, Nóra is abbahagyta péntek reggelre a köhögést, így végképp jó szívvel hagyhattam itthon. 
Nagyon szeretem ezeket a nemezelős hétvégéket, hiszen minden alkalommal más-más témát járunk körül, történetileg meg technikailag egyaránt. Ezúttal is nagyon tartalmas bevezető előadást hallhattunk Tóth-Birtalan Tinkától, rengeteg ötletet kaptunk, hogy mi mindent lehet nemezből készíteni. Most már egyre biztosabb vagyok benne, hogy bármit. Beindult rendesen mindenkinek a fantáziája, alkottunk szorgalmasan. A nagy újdonság, amit kipróbálhattam, a tűnemezelés volt. Valahogy mindig idegenkedtem a tűnemezeléstől, mert az minden, csak nem hagyományos nemeztechnika, meg én a meleg, szappanhabos fidres-fodros gyapjú szerelmese vagyok. És a tű szúr. Naaagyon. Aki próbálta, tudja, miről beszélek. Használtam persze mostanig is nemezelőtűt, de főként hibaelhárításra. Nagyon jól lehet ugyanis ezzel a fel nem tapadt mintát, a lyukakat korrigálni, ha idejében használjuk, még mielőtt teljesen összeállna a nemez. Most viszont megtanultam, hogy kell tűnemezeléssel arcot kialakítani. Nagyon érdekes, és számomra egy kicsit ijesztő is volt látni, ahogy alakul a gyapjúcsomó a tűszúrástól. Én egy babát készítettem, de alig tudtam leállítani a tűt, hogy a végeredmény azért ne egy szoborszerű arc legyen. Ami fontos viszont, hogy ha játékszert készítünk tűnemezeléssel, vízzel-szappannal még jól meg kell simogatni, hogy tartós legyen az így elkészült tárgy.

Semmit sem sikerült befejeznem, de megmutatom a nagy kupac "alkatrészt". Remélem, a héten sikerül mindent elkészítenem, addig lehet találgatni, mi is lesz mindebből :-).


5 megjegyzés:

Hunszil írta...

Nagyon ügyi vagy :) Már régóta szeretnék én is kimenni egy nemez tanfolyamra csak nekem igen messzi van:)

Móni írta...

Köszi :). Egy hétvégés tanfolyamhoz biztosan messze van, de gondolkodhatnál esetleg a nyári táboron...

Szilvi írta...

Egyszer még én is szeretnék benevezni egy ilyenre. Várom a piros sipkás manócskát, ugye az lesz az "alkatrészekből".

Móni írta...

A manó stimmel, a piros nem fejfedő :)

Virág írta...

Akármi is lesz, már így félkészen is édes! Várom a végeredményt!!!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails