HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.

2009. szeptember 29., kedd

Boszorkánypapucs Nórának




Gyerekpapucsot sem készítettem mostanig, erre is a nyár végi tanfolyamon nyílt alkalmam. Kunkori orrot formáltam rá, a szárrészt pedig nemez gombbal és akasztóval láttam el, így kényelmesebb a gyerek számára a viselete. Hátránya, hogy a lányom nem tudja egyedül begombolni. És az is, hogy éppen jó még, így nemsokára készíthetek egy újabbat.

2009. szeptember 21., hétfő

Könyvborító




Augusztus végétől részt vettem egy három hétvégés nemeztanfolyamon, amelyen szintén Szász Judit oktatott.  A résztvevők nagytöbbsége teljesen kezdő volt, de ennek ellenére (vagy éppen azért, mert újra feleleveníthettem a kezdeteket?) nagyon sokat tanultam itt is. Könyborítót már régebben szerettem volna készíteni, de sosem volt rá alkalmam, így most végre kipróbálhattam. A minta kirakásánál addig gondolkodtam, amíg a barnára kirakott kisszekeret ugyanolyan barna gyapjúval fedtem le. A láthatatlan szekér így aztán bőrborítást kapott. Az egész mintát domborító varrással hímeztem körbe, ami által, bár a varrás maga láthatatlan, egy pici plasztikusságot nyert. Az alakok arcát hímzéssel alakítottam ki. A gombot és a "gomblyukat" utólag nemezeltem meg, és a titokzatos láthatatlan varrással öltögettem a kész könyvborítóhoz.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails