HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.

2013. január 31., csütörtök

Pöttyös baba-báb

 A nemezbabáim észrevétlenül bár, de folyamatosan nőnek. No, nem az egyes babák, hanem egyre nagyobbakat készítek. Nem szándékosan, de valahogy mindig így sikerül. Egy ideje készülök egészen pici kezekbe való babát készíteni. Sőt, kezekre. Mert ez a baba a ruhája alatt kicsit sem tömött, mint a nagyobb testvérei, így aztán bábozásra is alkalmas:

Épp gazdájára vár, a facebook-oldalamon meghirdetett játékban. Csatlakozzatok, ha tehetitek, a játék február 12-én délben zárul. És azok se keseredjenek el nagyon, akik nem használják a közösségi oldalt, a következő játékot mindenképp itt fogom meghirdetni, a blogon!


2013. január 29., kedd

Erdőzöldítő, mezővirágoztató királykisasszony


Ő az utolsó baba, aki még tavaly készült. Ő már nem karácsonyfa alá került, egy kicsi kislány szülinapi ajándéka lett. Ruháját viaszos batikolással díszítettem, ezen a ruhán próbáltam kitapasztalni, hogyan is működik a batikpipa. Jól. De eléggé nagy gyakorlatot igényel azt hiszem, hogy teljesen ugyanazt rajzold vele, amit szeretnél. Vagy makacsságot. Én mindenesetre rábíztam magam, és hagytam, hogy alakuljon olyanná, amilyen lenni szeretne. Gyakran nincs is más választásom. Az anyag kikéri magának...

2013. január 7., hétfő

Madárbabás baba

Mert babamadár is van. Olyan alig csipogó-togyogó. Ő díszíti ezt a kiránykisasszonyt.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails