HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.

2012. július 27., péntek

Kalap, macskával


Ezúttal is megkíméllek a mentegetőzéseimtől, hogy nincs időm nemezelni, mostanság nagyon sok egyéb dologgal foglakozom, úgy alakult, hogy kicsit másfele kell koncentráljam az energiámat. Viszont nagyon-nagyon hálás vagyok nektek, hogy kitartotok a blogom mellett, jól esik, hogy többen is tudtomra adtátok ebben az időszakban, hogy olvasgatjátok - jobb híján - a régi bejegyzéseimet. Azért lesznek majd újdonságok, megígérem, sort kerítek a bemutatásukra!

Ha én nem is nemezeltem az utóbbi időben- nemezelt más nálam szorgalmasan. A "tanítványomról" azt szeretném elmondani, hogy eddig még nem foglalkozott vizes nemezeléssel, illetve egyszer próbálta- de sehogysem állt össze a gyapjú.   No, ezt most már nem engedtük meg a gyapjúpajtásnak, születtek is olyan szép dolgok, hogy csuda. Ez a kalap az ötödik alkalommal készült, és a kalapkészítés rejtelmén túl az előnemezes mintázást is tanultuk. Készítettünk egy kis darab előnemezt, vagyis egy olyan lapocskát, amelyet csak egy picit nemezeltünk meg, annyira csak, hogy a szálak kezdjenek éppen összekapaszkodni, de még képesek legyenek az újabb rétegbe beépülni:


 Ebből kivágta Erika a cicaformát:


...amit aztán ráhelyeztünk a sablonra, a farkinca pedig gyapjúfonalból  készül:


Itt már fel van vágva a kalap, amelybe már bele is van épülve a minta:


A három óra végén ennyire lett kész a kalap, ami egyébként az Erika kisfiának készül:

Én nagyon kíváncsi vagyok a további alakulására!

2012. július 9., hétfő

Lilla, a burokban született

Az amerikai és nyugat-európai nemezelőkre jellemző, hogy különböző furfangokkal próbálják lerövidíteni a gyapjú összenemezelődésének fáradtságos folyamatát. Nekem is vannak néha ilyen gondolataim, hogy de jó lenne egy-egy fázisnál megnyomni egy gombot, mialatt az a valami elkészítené a nemezt, én meg nyugodtan mondókázhatnék a gyerekeimmel (sajnos, be kell vallanom, nekem a kettő egyszerre sehogy sem megy... ). Egy szakkönyvben bukkantam egy elejtett félmondatra, miszerint harisnyába kötözött gyapjúgombócból pikk-pakk labda lesz a mosógépben. Felcsillant a szemem, hogy ki kell ezt próbálnom. 3 labdán teszteltem a metódust: az első csak alig volt összesimogatva, a második szálait annyira nemezeltem össze, hogy két ujjal összecsippentve még meg lehetett cibálni, a harmadik pedig úgy háromnegyedig volt kész, az összecsippentett szálak már nem emelkedtek el a labda többi részéről. Ezeket csavartam harisnyaszárba, majd tettem mosógépbe, intenzív mosásra, 6o fokon. Az első förtelmes lett, hatalmas gödrökkel és barázdákkal, a második kettőnek a felülete lett csúnyácska. Szerintem ez nem működik, és némi elégtétellel tudtam arra gondolni, hogy lám-lám, nem hiába dolgoztam mostanig annyit egy-egy babafejen.
És amikor már-már teljesen leírtam volna ezt a harisnyás mosást, bekattant valami: hát persze, a kész nemezt lehet így kicentrifugálni, sőt mosni, hát persze, hogy is nem nekem jutott ez eszembe!

A próbaalany Lilla volt, miután teljesen elkészült, és mivel tömör a feje és a teste is, nehezen tudtam volna kiszárítani, betettem egy rövid programra a mosógépbe, 3o fokon. Teljesen meghatódtam a látványtól, amikor kijött a gépből...  




2012. június 19., kedd

Sok kis Tündérbogyó



A képek minősége nem a legjobb, sajnos, az viszont látszik rajta, hogy az új Tündérbogyó csapat sokkal aranyosabb, mint az eddigiek, arcuk, szemük, szempillájuk hímzett.

Hogy ki Tündérbogyó, Kádár Annamária mesekönyvének egyik főszereplője? "Tündérbogyó, aki Lilla képzeletbeli társa a mesékben, segít a főszereplőnek az érzések kifejezésében megértésében és elfogadásában. „Nem oktat ki, nem mondja meg, mit kell tenni, csupán ott van Lillával örömében, bánatában, magányában, együtt érez vele, ha szomorú, és soha nem kéri tőle azt, hogy ne sírjon, vagy menjen be a szobájába és csak akkor jöjjön ki, amikor már lenyugodott"- mondja a szerző egy interjúban.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails