Mackó - hát ilyen is volt már

Hagyományos nemezmackót még sosem készítettem. Úgy érzem, annak nem jött még el az ideje. De mackók persze laknak a lelkemben, kisebbek, nagyobbak, és mind nagyon dörmögősek. Még így télvíz idején is, amikor pedig aludni illenék minden medvének. Kisebbeknek és nagyobbaknak is.

Mindenesetre nagyon megörültem, amikor ősz végén egy megrendelőm mackót kért. Hogy milyent, azt nem tudta, csak nagyon tetszettek neki a babáim, és valami hasonlót szeretett volna, de mégis macit. Amikor megmutattam a régi mackót, ami elkerülte a figyelmét, egyből ráismert: épp ilyennek képzelte a hendimédi-mackót. No, épp olyan persze nem lett. Valami egészen más, annál is inkább, mert egy régen betervezett kísérletnek is épp most jött el az ideje: pár hónapja ott lapult egyik gyapjús zacskó alján egy maréknyi nagyon sötét barna mosatlan, fésületlen gyapjú.
Ebből készült a mackó zakója. Vagy zekéje, végül is a felismerhetetlenségig ugyanaz:

Amikor karácsony előtt ki sem láttam a babanemezelésből, szó szerint, mert az ablakaim sem voltak még megpucolva, és kihasználván Barnus kedves természetét, órák óta hímeztem a zekére a méhecskét, akkor újra éreztem, hogy nem, nem teljesen vagyok normális, de nagyon jó nekem.

Aztán végül persze elkészült a mackó is, sőt idejében a karácsonyfa alá is került. Jelen pillanatban még tesztelés alatt áll lompos, loncsos és bozontos zakója. Vagy zekéje, mindegy is.